56. fejezet

Mario vett egy hűsítő fürdőt, aztán bebújt Emma mellé az ágyba. Szentül meg volt róla győződve, hogy a lány már alszik. Ám egy idő után feltűnt neki, hogy a kedvese nem egyenletesen szuszog, sokkal inkább véletlenszerű időközönként sóhajtozik.

– Ébren vagy? – kérdezte halkan.

– Igen – dünnyögte a lány.

– Nem tudsz aludni?

– Tudnák, de nem akarom, hogy haraggal aluggyunk el.

– Én már nem haragszom.

– De mégse montad el, hogy mi a baj.

– Elmondtam volna, de addigra faképnél hagytál.

Emma felült az ágyon. A Bronzhold ablakon beszűrődő fénye aranyló színűre festette a szöszke haját.

– Akkó mongyad most. Figyelek – fordult Mario felé.

Erre viszont a fiú kezdett sóhajtozni, és ezen nincs is mit csodálni, hiszen még semmiféle tapasztalattal nem rendelkezett a nőknek való hazudozás terén. Nem tudta, mennyire lesz meggyőzhető Emma arról, hogy ő egyáltalán nem féltékeny, ráadásul a magyarázat, amit az igazság helyett kifundált, szintén rejtett csapdákat. Mindenesetre óvatosan belekezdett:

– Azért nem akartam elmondani az igazat, mert féltem, hogy megbántalak vele. Tudod, ahogy te beszéled a norling nyelvet, az egy kicsit… hát, hogy is mondjam, hogy ne legyen sértő…

– Parasztos? – segítette ki a lány.

– Igen – nyögte ki Mario.

– Jól tudom én aztat, de aszittem, hogy tégedet ez nem zavar. Mer hát mitül ne lenne parasztos, ha egyszer parasztok közt nőttem fel? Kitül tanultam vóna meg a…?

– Épp erről van szó! – csapott le a végszóra Mario. – Hogy kitől mit lehet megtanulni! Mert itt van ez a Zurab. Ő is pont olyan tájszólással beszéli a norling nyelvet, mint te. Mi van akkor, ha a meori nyelvnek is a parasztos változatát tanulta meg, és azt fogja továbbadni neked?

– Ezen a szigeten is élnek parasztok? – csodálkozott el Emma. – Én még eggyel se tanákoztam, csak pógárokkal, akik…

– Maradjunk annyiban, hogy mivel egyikünk sem beszéli a meori nyelvet, nem tudhatjuk, hogy vannak-e itt helyi nyelvjárások – vágott közbe a fiú. – Értsd meg, Emma, hogy csupa úri dáma fog majd a boltodba járni, és a saját érdeked, hogy ne parasztosan beszélj velük, mert ez az üzletmenetre is komoly befolyással lesz! Nem egy lepukkant, kültelki kócerájban fogsz kereskedni, hanem a belváros szívében!

A lány gondolkodóba esett. Nekitámasztotta az állát a felhúzott térdeinek, és még a szemét is lehunyta, annyira koncentrált. A töprengésének csakhamar meglett az eredménye, mert egyszer csak így szólt:
– Szerintem én kitanátam valamit.

Ez annyira édes volt, hogy Mario még a hirtelen támadt fantáziaképet is kikergette a fejéből. Pedig a minden részletében kidolgozott jelenet arról szólt, hogy kiment a halpiacra, és Zurabot a bokájánál fogva belemártogatta a citromos halleves üstjébe. Szegény Zurab ugyan próbált védekezni mindenféle éles tárggyal, még a lábujjai között is filézőkéseket szorongatott, de az ismert okok miatt nem tehetett kárt felbőszült támadójában.

– A vóna a legjobb, ha ez a tómács mindig délelőtt gyünne – magyarázta Emma. – Megtanúnánk tőle, amit meg kell, oszt utána mindenki mehetne a dógára. Te a kormányzóho, én meg a halpiacra. Délre oda is érnék, úgyis akkó van a legnagyobb forgalom. Ha meg vége lesz ennek az olimpiának, utána megláttyuk, hogy merre tovább. Így eztet a derék Zurabot se kéne cserbe hagynom, mer az azér mégiscsak csúnya dolog vóna, mingyán az első nap után, nem igaz?

– De, igaz – hazudta Mario, és máris visszatért a derék Zurabbal kapcsolatos fantáziaképe, de kiderült, hogy Emma még nem végzett.

– Még az is lehet, hogy a végin én fogom Zurab beszéggyit helyrehozni – kacagott fel lelkesen. – Hát nem csudás?

„Tényleg nagyon varázslatos, hogy azt a tuskó halárust még nyelvileg is korrepetálni fogod! Mi többre is vágyhatnék immár?” – felelte volna legszívesebben Mario, de úgy tűnt, hogy bizonyos vágyak Emmát is utolérték, amelyek folyományaként lehetetlenné vált visszatérni Zurab fejének citromos hallevesbe való mártogatásához.

A lány odahajolt Marióhoz, és egy korábbi témát felelevenítve, pajkosan megkérdezte:
– Ha nem híhatlak úrfinak, akkor minek nevezhetlek?

– Mondjuk kedvesemnek…, szívemnek…, édesemnek – sorolta tippjeit a fiú.

– Kedvesem. Szívem. Édesem – ismételte búgó hangon Emma, és közben egyértelműen meg lehetett állapítani, hogy kiváló az ütemérzéke, mert minden becéző megszólítás első szótagjánál finoman odaérintette meztelen melleit Mario felkarjához.

Helyben vagyunk – gondolta Mario. – Én hazudtam neki, ő meg a testével manipulál. Egál a parti.

Hogy ezek után mi történhetett a hálószobában, azt lehetetlen kitalálni.

KÖVETKEZŐ FEJEZET ⇔ ELŐZŐ FEJEZET